Aschenbrenner-Frank Judit vagyok, a F J U U M design márka megálmodója és létrehozója, illetve ennek a blog oldalnak a szerzője.
Aki ismer, az tudja, hogy nekem mindig muszáj valamit csinálnom, mindig valamin pörög az agyam, mindig kitalálok valamit, szóval nem mondhatom, hogy unatkozni szoktam. (Vagy ha picit mégis, akkor az unatkozások közben jönnek az újabb és újabb ötletek.:))
Amikor az kerül szóba, hogyan tanultam meg kötni, nem a klasszikus „nagymamámtól-anyukámtól tanultam” történettel válaszolok.
A kötés 29 évesen jött be az életembe, mikor az első gyermekünkkel várandós voltam. Az utolsó pár hónapban otthon ültem, és megint azon gondolkoztam, hogy kellene valamit csinálnom, mikor – fogalmam sincs honnan – de beugrott, hogy megtanulok kötni.
A csepregi nagymamám nagy kötő volt, mindig gyönyörű mellények, zoknik kerültek ki a keze alól, de sajnos akkor ezt, míg élt, nem értékeltem. Vagyis nem kapott el a hév, hogy de jó, tanítsa meg nekem is (pedig hál’ Istennek nagyon sokáig ismerhettem, mert fiatalok voltak a szüleim, mikor én születtem, és a nagymamám is idős koráig élt, ráadásul két utcával arrébb lakott tőlünk). Sajnos rengeteg ötletet, praktikát, tippet, fortélyt is magával vitt, amit csak most bánok, hogy de jó lett volna akkor ellesni tőle…
Édesanyám horgolni tud, de a horgolás valahogy nem nagyon érdekel(t).
29 évesen tehát ott voltam, hogy szeretnék kötni tanulni, de egyrészt kitől, másrészt hogyan álljak neki?! Mindennek tetejében még balkezes is vagyok, ki fogja a balkezes kötést megmutatni… Mivel senki, ezért nem volt más választásom, meg kellett tanulnom jobb kézzel kötni. Anyósom is nagy kötő volt fiatalabb korában, néhány alap dolgot nagyvonalakban megmutatott (mivel messze él tőlünk, viszonylag ritkán találkozunk), így teljesen magamra voltam utalva, vagyis autodidakta módon sajátítottam el szinte mindent. Beszereztem egy csomó kötős könyvet (férjem, aki egyébként osztrák, vett nekem német nyelvűeket is, mert szuper választék van az idegen nyelvű könyvekből is. Ott viszont először minden szakkifejezést, rövidítést meg kellett tanulnom németül, bár ez viszonylag hamar ment.). Férjem egyébként nagyon lelkes volt, támogatta az ötletemet, bevásárolt mindenféle fajta kötőtűt, fonalat, és az ő ötlete volt, hogy kizárólag természetes alapanyagú fonalakkal dolgozzam.
Elkezdtem bújni a különböző videókat, a Youtube-on elég sok hasznos dolgot találtam, bár azzal viszonylag sok idő elment, hogy 10 másodpercenként pörgettem mindig vissza, hogy hogy’ is volt akkor ez a szem?
Mivel a csepregi nagymamámból nagyon sokat örököltem (külsőleg főleg), valószínű, hogy a tehetségéből is jutott egy kicsi, mert viszonylag hamar ráéreztem az egészre, és a kislányunk születése után nem sokkal már kis kabátot kötöttem neki. Aztán utána 2-2 év különbséggel megszülettek a fiúk is, szóval jó pár évig félre kellett tennem az egész kötős cuccomat, mert se időm, sem energiám nem volt arra, hogy kössek a három kicsi gyerkőc mellett.
2021 tavaszán újra elővettem a fonalakat és a tűimet, és újra elkezdtem kötött dolgokat készíteni. Ősszel a legkisebb gyermekünk is óvodába ment, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy magasabb szintre emelem a hobbim, és létrehozom a saját kis márkámat. Először a családnak, közeli barátoknak kötöttem sapkát, fülpántot, kisebb dolgokat, de aztán jött több megkeresés, így rendelésre is készítettem/készítek kötött holmit.
Az anyagválasztásnál a kezdetektől egyértelmű volt, hogy kizárólag természetes alapanyagú fonalakkal dolgozom.
Nemcsak kötési technikákat, mintákat tanulok folyamatosan, hanem nagyon érdekel a fonalak eredete, az anyagok tulajdonsága, felhasználhatósága, így ezen a téren is mindig újabb érdekességre, hasznos dologra bukkanok.
A növényi eredetű fonalat (főként a pamutot, lent) szinte mindenki ismeri és hordja, az állati eredetű fonalak esetében azt vettem észre, hogy sokan ódzkodnak tőle, félnek, hogy bök, macerás mosni és drága.
A blogomnak célja többek között, hogy minél több ember megismerje, megszeresse a (juh)gyapjú és alpaka holmikat is, illetve régi tévhiteket oszlassak el velük kapcsolatban.
Úgy gondolom, hogy a kézzel készült kötött ruháknak van valamiféle varázsa, mikor egy gombolyag fonalból egy gyönyörű, puha pulóver vagy mellény lesz.
Jó nézelődést, olvasást! Illetve írjatok, keressetek, kérdezzetek bátran! 🙂
